HYPERSPACE

23 apr 2016 Budapest

20th anniversary ceremony

2016. április 23-án 20. születésnapját ünnepli a HYPERSPACE, amely két évtizedes történetével nem csak Közép-Európa legjelentősebb techno rendezvényévé nőtte ki magát, ezzel alapjaiban meghatározva a magyar elektronikus zenei kultúra fejlődését, hanem európai szinten is példátlanul hosszú ideje tartó technotörténelmi sikereket tudhat magáénak.

Az 1996. április 13-án megrendezett első HYPERSPACE óta közel 200 DJ és producer lépett fel a rendezvényen. Köztük a világ legnagyobb hatású techno előadói, akiket a legtöbb esetben elsőként mutatott be a DEADCODE PRODUCTION által szervezett sorozat a hazai közönségnek.

Ennek a 20 évnek a méltó megünneplésére a HYPERSPACE XX. a jelenkori techno legfontosabb nevei közül válogatta össze a jubileumi line up-ját, amely ennek megfelelően közel 20 nemzetközi és hazai DJ-t vonultat fel a Hungexpo két arénájában.

2016. április 23-án itt lesz velünk a kortárs techno egyik legnagyobb úttörője, BEN KLOCK, a Dystopiant képviselő RØDHÅD, valamint VRIL, a magyar közönség kedvencei, THE ADVENT & INDUSTRIALYZER, a belga MARCO BAILEY, a birminghami REBEKAH, a német FELIX KRÖCHER és JOHANNES HEIL, az olasz MANY REASONS, a portugál LEWIS FAUTZI, a HYPERSPACE megálmodója, és az újonnan alakult Intervamp Records feje, HOT X. Velünk lesz továbbá JAY LUMEN, TIJANA T, BUDAI, SANFRANCISCOBEAT, illetve IGOR DO'URDEN és JAY CORTEZ, akik egy b2b szettel fogják megidézni a PATEX-es időket.

2016. április 23-án tehát egy megismételhetetlen és egyedülálló rendezvénnyel ünnepel a HYPERSPACE. Legyetek részesei ti is 20 év történetének, ünnepeljük együtt az elmúlt két évtizedet!

A jegyelővételi helyek listáját, valamint a rendezvénnyel kapcsolatos minden információt megtalálhatjátok a www.hyperspace.co.hu oldalon.

Online jegyek: www.hyperspace.co.hu/2016/jegyek

HYPERSPACE ALL STARS 1996 - 2016

ADAM BEYER (S), ADELIC (A), AFRIKA ISLAM (USA), AGENT (CZ), ALEXANDER KOWALSKI (D), ALAN FITZPATRICK (UK), ALTER EGO (D), ANIMALI (A), ANTHONY ROTHER (D), BASSFACE SASCHA (D), BEN KLOCK (D), BEN SIMS (UK), BERNÁTH/Y & SON, BLACK ASTEROID (USA), BLACKMAN, BUDAI, BUTCH (D), CADIK, CANDYMAN, CARI LEKEBUSH (S), CARL COX (UK), CHRIS ESYCHO (A), CHRIS LIEBING (D), CHRISS RONSON, CLARK, CLAUDE YOUNG (USA), COLIN FAVER (UK), COLLINS & BEHNAM, COYOTE, CRISTIAN VOGEL (UK), CROSSNINETROLL, DANILO VIGORITO (I), DANDY, DANNY L, DAVE CLARKE (UK), DAVID CARRETTA (F), DECK FLASH, DEEP S.S., DEJAN MILISEVIC (SB), DELANO (SLO), DERRICK MAY (USA), DEXTER (A), DIGITAL (UK), DJ HELL (D), DJ RUSH (USA), DJ STORM (UK), DOMINIK EULBERG (D), DUBFIRE (USA), DUSTY KID (I), EGBERT (D), ELECTRIC INDIGO (A), ELEX RED (A), EMILIO DEL RIO (E), ERIC FISCHER (A), FELIPE (A), FELIX KRÖCHER (D), FUNCTION (USA), FUNK D'VOID (UK), GABOR KRAFT, GAETANO PARISIO (I), GARFIELD, GARY BECK (UK), GERI DA PIG, GOODSPEED, GREEN VELVET (USA), GREGOR HUHSOVITZ (A), GULU, HEIKO LAUX (D), HENRIK B (UK), HERNAN CATTANEO (ARG), HOT X, H-POSSE (A), IGOR DO'URDEN, INDUSTRIALYZER (D), INIGO KENNEDY (UK), JAMES RUSKIN (UK), JAN BLOMQVIST (DE), JAY CORTEZ, JAY DENHAM (USA), JAY LUMEN, JEFF MILLS (USA), JESCO SCHUCK (D), JESPER DAHLBACK (S), JESUS DEL CAMPO (E), JOEL MULL (S), JOEY BELTRAM, (USA), JOHANNES HEIL (D), JOHN DIGWEED (UK), JOHN STARLIGHT (D), JON RUNDELL (UK), JORO (A), JOSEPH CAPRIATI, JULIAN JEWEIL (FR), JUNKIE & HAWKY, JUTASI, KÜHL, LEO LYCRA (CZ), LEN FAKI, LEVI LIQUID, LEWIS FAUTZI (POR), LIMBS LIVING F/X (A), LUCCA (CZ), LUKE SLATER (UK), MANGO, MARCEL DETTMANN (DE), MARCO BAILEY (B), MARCO CAROLA (I), MARCO NASTIC (SB), MARK BROOM (UK), MATTHEW BELL (A), MATHEW JONSON (CAN), MAX COOPER (UK), MC MARS (A), MC SPOT (A), MICK, MICK WILLS (D), MIKE VINYL (A), MINICOOLBOYZ (I), MISS KITTIN (F), MONIKA KRUSE (D), MONKZ, NEGRO, NEWL, NICK CURLY (DE), NINA KRAVITZ (RU), OBSERVER (A), OLIVER HO (UK), OPERATOR BURSTUB (A), OSCAR MULERO (E), PALOTAI, PAN-POT (DE), PARKINSON, PASCAL F.E.O.S. (D), PETAR DUNDOV (HR), PLANETARY ASSAULT SYSTEM (UK), PROFILE 25, PÖLI, RADIO SLAVE (UK), RANDALL, REGIS (UK), REBEKAH (D), RENATO COHEN (BRA), RICHARD BARTZ (D), RICHIE HAWTIN (CAN), RINO CERRONE (I), ROBERT BABICZ (D), RØDHÅD (DE), ROKIS (A), SAM PAGANINI (I), SAMUEL L. SESSION (S), SANFRANCISCOBEAT, SASHA CARASSI (I), SAVAS PASCALIDIS (D), SECRET FACTORY, SCHÖN, SDRICCI (A), SIAN (E), SLAM JR, SOLID, SONEEC, SONO, SPACE DJ'Z (UK), SPACEANT (A), SPEEDY J. (NL), SPEKTRE (UK), SPIRIT (UK), STERBINSZKY, STEVE STOLL (USA), SURGEON (UK), SURPRISE, SVEN VATH (D), SYLVIE, T. RAUMSCHMIERE (D), TERENCE FIXMER (F), THE ADVENT (UK), THOMAS KROME (S), TIGA (CAN), TIJANA T (SRB), TITUS, TOBY IZUI (JPN), TOKY (SK), TOLUCA (A), TOMMYBOY, TONI RIOS (D), TOXA (A), TYRANT (A), UMEK (SLO), VLADIMIR (A), VRIL (D), WLA GARCIA (P)

Line up